Elkészült a 2012. évi téli sasleltár

Tavalyhoz képest nem változott lényegesen a Magyarországon telelő sasok száma - derült ki a 9. Országos Sasszinkron eredményeinek összesítése során, melyet az MME nemzeti park igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve végzett.

 

A 241 felmérő mintegy 11.500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb sastelelőhelyeket, így az állomány nagy részét sikerült számba venni.

Az országban 530 rétisast, 230 parlagi sast, 7 szirti sast és 6 fekete sast regisztráltak a résztvevők. A eredmények megyei bontásban itt érhetők el >> 


Szirti sas megfigyelések (Forrás: MME Monitoring Központ).

 


Fekete sas megfigyelések (Forrás: MME Monitoring Központ).

 


Parlagi sas megfigyelések (Forrás: MME Monitoring Központ).

 

Tavaly januárban mintegy 475 rétisast, 170 parlagi sast, 1 szirti sast és 3 fekete sast figyeltek meg, az akkor mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területre kiterjedő felmérések során, így az egységterületre számított „sas-sűrűség” az idei és a tavalyi évben nagyon hasonló eredményt hozott. A magyar puszták és vizes élőhelyek megfelelő telelőhelyet biztosítanak a környező országokból érkező sasok számára, amelyet számos gyűrűzési adat bizonyít. Nálunk telelnek többek között parlagi sasok Szlovákiából, rétisasok az északi (skandináv és balti) populációkból. Ezért is nagyon fontos, hogy elejét vegyük az egyre gyakoribbá váló madármérgezéseknek és lelövéseknek. Az MME legutóbb egy hete adott hírt két mérgezett parlagi sasról, amelyekkel 50-re emelkedett a faj ismert mérgezett egyedeinek száma.


Egerészölyv megfigyelések (Forrás: MME Monitoring Központ).

 

 


Rétisas megfigyelések (Forrás: MME Monitoring Központ).

 

A sasok mellett az összes többi hazánkban telelő ragadozómadarat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az év madarának választott egerészölyv volt a leggyakrabban megfigyelt faj 5.183 példánnyal. Kékes rétihéjából 997-et, vörös vércséből 679-et, gatyás ölyvből 316-ot, karvalyból 121-et, a kerecsensólyomból 42-t, kis sólyomból 28-at, vándorsólyomból és héjából 17-et, pusztai ölyvből 13-at, vörös kányából pedig 4-et számoltak össze. Érdekes módon a nálunk télen ritkán megfigyelhető, vonuló barna rétihéják (38) is viszonylag nagy számban mutatkoztak, illetve egy barna kánya is távcsővégre került.

 

Köszönjük a sasszinkron madármegfigyelőinek, az MME tagjainak és a nemzeti parkok munkatársainak munkáját!

Nike WMNS Air Presto Particle Beige 878068-201

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved