Jászsági iskolások sikeres versenyszereplése

A jászberényi Klapka György Szakközép- és Szakiskola Általános Iskola és Speciális Szakiskola Szent István körúti Tagintézménye harmadízben nyerte el az Ökoiskola címet. Pedagógiai programjának, tevékenységének fontos területe a környezeti nevelés. Így természetes volt a részvételi szándék a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) kampányprogramjában, melynek célja többek között a NATURA 2000-es területek bemutatása, védelme.

A régiós középiskolai vetélkedő "belépője" poszter, Power Point bemutató és olyan egyéb termék volt, amely bizonyítéka a közös kutatómunkának. A kampányt két hónapos felkészülés előzte meg, melynek során gyűltek az ismeretek a NATURA 2000 fogalmáról, a területek jellemzőiről, védelmének szükségességéről.


A jászsági sikercsapat és mentortanáruk, Kati néni (Fotó: Horváth Ákos).

 

A Jászság rendelkezik NATURA 2000-es területekkel, a Borsóhalmi legelő kiválasztása mellett szólt, hogy különleges madárvédelmi területként otthont ad a veszélyeztetett parlagi sasnak is. Az iskola gyakorlatában évek óta fontos a madárvédelem, így a gyerekek számára egyértelmű volt a választás prioritása és a választott mottó: "A táj védelme, értékeinek oltalmazása, azonban nem történhet annak beható ismerete nélkül " [Tóth Albert].

A felkészülési idő, a közös kutatómunka varázslatos élmény volt az egész közösségnek. Mindenki a saját képessége szerint vett részt a kutatásban. Könyveket, újságokat "bújtak", előadást hallgattak, interneten kutattak. Távcsővel figyelték a kék vércsék és parlagi sasok élőhelyét, fedezték fel a szalakótaodúkat. Fontos részei voltak a kutatásnak a terepgyakorlatok, amelyek a Borsóhalmi legelő élővilágának a megismerését szolgálták, illetve "testközelből" szereztek tapasztalatokat az itt épülő Parlagi sas Látogatóközpont elkészültéről is. A szerzett ismeretek, tapasztalati eredmények, tesztek rákerültek a Power Point előadásra, elkészült a közös tervezésű poszter a figyelemfelhívás üzeneteivel, valamint megszületett egy közel 70 oldalas saját készítésű, rajzos, szöveges kis NATURA könyv is.

A "belépőnket" siker koronázta a régiós kampányban, amely akadályverseny keretében Somoskőújfalun került megrendezésre június 16.-án. Az elkészült anyagot bemutattuk az iskolában, a városi Zöld Diákparlamentben, poszterünk szerepelt a város honlapján is, illetve része lesz az országos vándorkiállításnak is. A sikert nemcsak az elért szép eredmény (a helyi 2., a régiós összesítettben a középmezőnybeli 5-6. hely) jelenti, hanem mindaz, amit ez a kis csapat – küzdve saját másságával - eközben átélt az elfogadó, fenntartható környezetért!

 

A versenyen résztvevő gyerekek:

  • Versegi Tibor 10. o.
  • Bucsi Dániel 11. o.
  • Somodi Judit 11. o.
  • Horváth Levente 12. o.
  • Kis Ádám Árpád 12. o.

 

Gulyás Sándorné mentortanár
ökoprogram vezető

Copyright 2003–2018. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved