Ma tíz éve találták meg az első két, mérgezés miatt elpusztult parlagi sast Magyarországon

2005. március 19-én bejelentés érkezett egy elhullott parlagisaspárról Jászárokszállás határában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) helyszínre érkező szakemberei a tünetek alapján egyértelműen mérgezés gyanúját állapították meg. Az MME 1974-es megalakulása óta eddig az esetig parlagi sasok mérgezés miatti elhullásáról nem volt ismert adat Magyarországon. Azóta, az immár egy évtizede tartó ámokfutásnak már 76 parlagi sas, 101 rétisas és több mint 600 további védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan áldozatul, emberi haláleset eddig szerencsére nem volt.

A 2005.03.19-én történt mérgezésben elpusztult két parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).
A tíz éve történt mérgezésben elpusztult két parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).

 

Időközben megérkezett a februárban megtalált „Remény” nevű parlagi sas laboratóriumi vizsgálati eredménye, amely alapján kiderült, hogy azonnali megtalálás és ellátás esetén sem lett volna esély megmenteni a tojáskora óta nyomon követett madarat. Azokhoz a sas-példányokhoz képest, amelyeket gyors ellenanyag beadással korábban sikerült megmenteni, „Remény” és a vele együtt elpusztult fajtársából több mint tízszeres koncentrációban mutatták ki a rendkívül mérgező hatóanyagot. A madarak pusztulását okozó rókatetemből pedig minden idők eddigi legmagasabb koncentrációját mutatták ki, így a mérgezéshez felhasznált szermennyiség akár 250 parlagi sas vagy 5 ember halálos mérgezéséhez is elegendő lett volna! Így talán érthető, hogy miért nem kerülhetnek ezek a szerek növényvédelmi forgalomba az EU egész területén 2008 óta, és miért bűncselekmény már a birtoklásuk is, nem beszélve felelőtlen felhasználásukról.

2000 óta 231 esetben merült fel vagy bizonyosodott be a szándékos mérgezés gyanúja, és az ország mind a 19 megyéjében és a fővárosban is kerültek elő ragadozók számára szándékosan kihelyezett csalétkek, valamint ezek miatt elpusztult védett vagy házi állatok.

Szándékos ragadozómadár-mérgezések következtében megkerült sasok száma Magyarországon az MME nyilvántartásának 2015.03.19-ei állapota szerint (Forrás: HELICON LIFE+).
Szándékos ragadozómadár-mérgezések következtében megkerült sasok száma
Magyarországon az MME nyilvántartásának 2015.03.19-ei állapota szerint
(Forrás: HELICON LIFE+).

 

 

A rendőrség jelenleg több ügyben is nyomoz, és már három gyanúsított áll bíróság előtt természetkárosítás, méreggel visszaélés, orvvadászat és állatkínzás vádjával. A bűnösök akár öt évig tartó börtönbüntetéssel is sújthatóak.

Az elkövetők felfoghatatlanul erős motivációját azonban úgy látszik, hogy nem csak a saját, embertársaikra és a védett értékeinket fenyegető veszély, de a büntetés egyre nagyobb esélye sem riasztja vissza. Az elmúlt egy hétben újabb három rétisas teteme, illetve egy még élő békászó sas került kézre feltehetően mérgezés miatt Magyarországon!

 

Horváth Márton

nike free run 5.0 nz

Copyright 2003–2019. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved