Nagy sasok Kis-Ázsiában

A világszerte veszélyeztetett parlagi sas költőterületeinek déli és délnyugati határát Kis-Ázsiában éri el, azonban az itt található állományról a közelmúltig nagyon kevés információval rendelkeztünk. Huszadik századi szórványos költési adatokat és megfigyeléseket lehetett találni a szakirodalomban, de az elmúlt két évtizedben a szakemberek csak három bizonyított parlagisas-költésről tudtak Anatóliában, így azt sem lehetett kizárni, hogy a helyi állomány a kipusztulás szélén van. Az elmúlt öt évben magyar koordinációban zajló célzott felmérések szerencsére ennek az ellenkezőjét bizonyították.

1998-ban Csillebércen szervezte meg az MME a 4. Nemzetközi Parlagisas-védelmi Konferenciát, ahol először halhattak a fajjal foglalkozó szakemberek törökországi parlagi sasokról. Itt Mehmet Gursan, aki a parlagi sasról írta akkor szakdolgozatát, bemutatta az általuk  ismert három költőhelyet és a török állományt 35-70 pár közé becsülte. A kicsinek gondolt török állományról az ezt követő évtizedben sem halhattunk újabb információkat, mivel a hatalmas ország kevés természetvédelmi szakembere nem végzett célzott felméréseket, és a korábban ismert néhány költőhely visszaellenőrizése sem volt megoldott.

2007-ben az MME önkéntesei parlagisas-felmérési expedícióra indultak Grúziába és útközben meglátogattak három törökországi élőhelyet, ahonnan a helyi és bolgár kollégáknak voltak korábbi megfigyelési vagy költési adatai. Szerencsére két ilyen területen is sikerült megfigyelni parlagi sasokat és több új territórium is körvonalazódott a két napos átutazás során. A bíztató jelek alapján a bolgár (BSPB) és török (Doga Dernegi) BirdLife partnereinkkel folytatott megbeszélések során felmerült, hogy célzott parlagisas-felméréseket kezdjünk Törökországban. 2009-től 2013-ig egy közös LIFE projekt keretében a BSPB Trákiában (az ország európai területein), az MME pedig Anatóliában (az ország ázsiai területein) kezdett felmérésbe a török kollégákkal együttműködésben.

Az öt év során minden évben két expedíciót szerveztünk Anatólia középső területein Bolu, Ankara, Eskisehir, Corum és Cankiri tartományokba. A tavaszi (március végi - április eleji) felmérések fő célja a fészkek behatárolása volt, amelyeket a nyári (június végi - július eleji) expedíciók során visszaellenőriztünk, hogy adatokat gyűjtsünk a költési sikerről, veszélyeztető tényezőkről és a táplálkozási szokásokról. Általában az MME egy terepjárójával és egy alkalmazottjával három parlagisas-felmérésben jártas önkéntes vett részt az expedíciókon. A 10 expedíció során 50 parlagisas-territóriumot sikerült felderítenünk, amelyből 47-ről nem tudtak korábban a természetvédelmi szakemberek. Összesen mintegy 100 aktív és korábban használt fészket találtunk meg, így a fajról korábban rendelkezésre álló anatóliai adatokat sikerült megsokszorozunk.


A jeladós parlagi sasok sok fontos és új információt szolgáltatnak a kutatóknak
és a természetvédelmi szakembereknek

A sasok legtöbbször fekete és erdei fenyőkön építették fészkeiket 700 és 1400 m közötti tengerszint feletti magasságban. A behatárolt elterjedési terület alapvetően a fás és pusztai élőhelyek találkozását követi. Az eddigi táplálékvizsgálataink alapján úgy tűnik, hogy két teljesen különböző táplálkozási stratégiát is követhetnek a sasok. A legsűrűbb állományok ott találhatóak, ahol nagy ürge-vagy földikutya-populációk vannak és a keleti sztyeppekhez hasonlóan ezek a fajok jelentik a fő táplálékot. Ezeken a területeken is sok esetben zsákmányolnak a félvadon tartott háztáji baromfiból, a szinte mindenfelé megtalálható földikutyákból és sünökből, de további 15 állatfajt is megtaláltunk a táplálékban a tigrisgörénytől a fehér gólyáig.

Emellett olyan élőhelyeken is megtaláltuk a fajt, ahol a természetes zsákmányállatai ritkák, és itt a jelentős számban megtalálható baromfi-tartó telepek illegális hulladéklerakóiból vittek dögöket a sasok a fészkekhez. Ezek a hulladéklerakók és a legelőkön elhullott egyéb háziállatok tetemei, nem csak a parlagi sasoknak, hanem a szintén Európa szerte veszélyeztetett dög-, barát-és saskeselyűknek is nagyon fontos táplálékforrást jelentenek, azonban humán- és állategészségügyi okokból a hatóságok - több-kevesebb sikerrel -  igyekeznek ezeket felszámolni. Így a törökországi ragadozómadár-védelemnek az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb feladata valószínűleg a szabadban megtalálható állati tetemek legális és ellenőrzött fenntartásáért folytatott egyeztetés lesz.

Az országban tapasztalható gyors infrastrukturális fejlődés, a települések és üzemi területek terjeszkedése, az utak és elektromos vezetékek építése és a hatalmas területeket érintő külszíni bányák, egyre komolyabb veszélyt jelentenek a természetes élőhelyekre, amelyek miatt már ebben a rövid időszakban is több költés tönkremenetelét és korábbi költőhelyek kiürülését tapasztaltuk a parlagi sasoknál is. Jelenleg még Közép-Európához képest hatalmas legelő állatállomány található, de a helyi kollégák információja szerint itt is már csökkenő tendenciát mutat az extenzív állattartás, ami a füves élőhelyek leromlásához vezethet hosszabb távon. Az aggasztó jelek ellenére azonban egyelőre még jelentős méretű ragadozómadár-állományok találhatóak az országban, amely felmérésével és védelmével remélhetőleg egyre intenzívebben fognak foglalkoznia helyi és nemzetközi kutatók.

A magyar szakemberek felméréseivel párhuzamosan a bolgár kollégáknak is sikerült közel 40 parlagisas-territóriumot feltérképezni Trákiában, így bebizonyosodott, hogy a mintegy 20 páros bolgár állomány gyakorlatilag a lényegesen nagyobb török állomány perempopulációjának tekinthető, és feltehetően ez az állomány akár folyamatos kapcsolatban lehet a Kaukázusi és azon keresztül a keleti sztyeppek populációival is. A jelenleg ismert 90 parlagisas-pár adata még nem elég ahhoz, hogy pontosan megbecsüljük Törökország parlagisas-állományát, de az elmúlt öt év magyar és bolgár felmérései alapján nagyon valószínű, hogy az több száz párra tehető. Így feltehetően Oroszország és Kazahsztán után a világ harmadik legnagyobb állománya található a kis-ázsiai országban, amely így az alacsony felderítettség és az ország rohamos infrastrukturális fejlődése miatt a faj védelme és kutatása szempontjából az egyik legfontosabb célterületté vált a világon.

A felmérések részben a BSPB "Save the raptors" LIFE Nature projektje (www.saveraptors.org), az RSPB és a Doga Dernegi MME-vel kötött szerződései keretében zajlottak, amelyben köszönjük Jose Tavares (RSPB), Süreyya Isfendiyaroglu (Doga Dernegi), valamint Svetoslav Spasov, Dimitar Demerdzhiev és Stoycho Stoychev (BSPB) segítségét. Az expedíciók további költségeit a résztvevők finanszírozták (zárójelben az expedíciók száma): Bereczky Attila (1), Béres István (5), Demeter Iván (2), Dobromir Dobrev (1), Farkas Szabolcs (1), Horváth Márton (8), Juhász Tibor (3), Kazi Róbert (2), Klébert Antal (1), Kleszó András (3), Kovács András (3), Kozma László (1), Losonczi László (1), Majercsák Bertalan (1), Papp Gábor (3), Pénzes László (1), Seres Nándor (2), Szelényi Balázs (1), Szitta Tamás (3).

Műholdas jeladók is segítettek feltárni a török parlagisas-élőhelyeket
2009 és 2013 között 25 fiatal parlagi sasra szereltek a BSPB kutatói műholdas jeladót Bulgáriában, amely madarak a faj vonulási és vándorlási szokásairól pótolhatatlan és alapjában új információk özönét szolgáltatták a természetvédelem számára. Az egyik legfontosabb tapasztalat az volt, hogy a bolgár madarak szinte kivétel nélkül ellátogattak törökországi élőhelyekre és legtöbbjük a telet is itt töltötte, és eközben sajnos több példány el is pusztult itt. Így a bolgár állomány védelme elképzelhetetlen a törökországi veszélyeztető tényezők feltárása és kezelése nélkül. A bolgár madarak mellett az MME szakemberei által Magyarországon és Macedóniában megjelölt fiatal parlagi sasok közül is volt mindkét országból egy-egy vállalkozó szellemű példány, amelyik Törökországon keresztül vonult dél felé, azonban sajnos mindkét sas elpusztult Anatóliában. A műholdas madarak adataiból látszik, hogy a nagy kiterjedésű alkalmas élőhelyek ellenére sajnos komoly veszélyforrások is jelen vannak az országban, amelyek nemcsak a helyi populációkra, hanem az itt átvonuló valamennyi európai és ázsiai állományra hatással vannak.

Sasfajok keveredése
Az utóbbi években több esetben is bizonyították, hogy két különböző ragadozómadár-faj példányai párba állhatnak egymással és akár sikeresen költhetnek is. A közeli rokon fekete és békászó sasok esetében ez gyakran megtörténik a balti államokban és Lengyelországban, ahol gyakorlatilag egy állandósult hibrid zóna alakult ki a két fajk elterjedési területének találkozásánál. Azonban más európai sasfajok esetében ezt eddig csak néhány esetben feltételezték, elsősorban átmeneti színezetű fiatal példányok megfigyelésére alapozva. Az MME törökországi parlagisas-felmérései során fény derült egy ilyen ritka esetre, ugyanis egy parlagi sas tojó egy egyértelműen pusztai sas jegyeket hordozó hímmel állt párba és két évben bizonyítottan fiókát is neveltek. Ez azért is igen érdekes mivel a pusztai sas jelenleg ismert legközelebbi költő területei innen közel 200 km-re találhatóak. A szülőkből és a fiókákból begyűjtött tollak genetikai vizsgálata azonban újabb meglepetést hozott, ugyanis az előzetes eredmények azt mutatják, hogy már a hím madár is valószínűleg egy parlagi és pusztai sas hibridje, így az ő fiókái már második generációs (ún. F2-es) hibridek lehetnek. Ez az érdekes megfigyelés további kutatásra sarkalja a szakembereket, hiszen egyrészt felmerül a lehetősége, hogy létezik egy eddig nem feltárt anatóliai pusztai sas populáció, másrészt lehet, hogy a két faj hibridizációja gyakoribb, mint eddig gondoltuk.

 

Horváth Márton

Nike Air Jordan 11Lab4 Retro 4 Patent Leather

Copyright 2003–2019. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved