Elkészült a X. országos sasleltár

Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizedik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Az egyidőben történő megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett kezdeményezésen 298 felmérő vett részt országszerte. Kiemelkedő nagyságú, mintegy 18,5 ezer négyzetkilométernyi területet érintett a felmérés, ami magába foglalta a legjelentősebb telelőhelyeket. Idén több területen a túzokok számlálását is a ragadozómadarakéval párhuzamosan végezték.

Nemzetközi felháborodás a magyarországi sasmérgezések miatt

A hétvégén zajlott le hét ország részvételével a ragadozómadarak illegális pusztítása ellen rendezett Kárpát-medencei műhelytalálkozó, amely során egyértelművé vált, hogy a probléma ugyan minden környező országban jelen van, de sajnálatos módon a hazánkban elpusztított madarak száma nagyságrenddel felülmúlja az összes környező országot. Csak az utóbbi egy hétben három ilyen eset is történt.

Idén is részt veszünk a FeHoVa szakkiállításon

A 2013. évben is részt veszünk a Fegyver, Horgász, Vadász szakkiállításon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület standjánál az érdeklődők tájékozódhatnak a madárvédelmi teendőktől és az év madaráról, kollégáink pedig előadásokat tartanak aktuális természetvédelmi programjainkról.

X. Országos Sasszinkron – 2013. január 11-13.

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja nemzeti park igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 2013. január 11-13-a között immár 10. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő sasok és más ragadozó madarak éves számlálását. Idén több területen a túzokok számlálását is a ragadozó madarakéval párhuzamosan végzik.

A HELICON LIFE PLUS projekt előadást tartott az AAZV (Állatkerti Állatorvosok Amerikai Szövetsége) éves konferenciáján

Az AAZV (Állatkerti Állatorvosok Amerikai Szövetsége, http://www.aazv.org/) rendes éves konferenciáját mindig ősszel rendezik meg. Ezek alkalmával lehetőség van a szervezet és az EAZWV (Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetsége) gyakorló állatorvosainak eszmecseréjére, mivel számos európai kolléga is látogatja az eseményt. A két szervezet napjainkra egyre közelebb kerül egymáshoz, olyannyira, hogy 2016-ban az USA-ban, Atlantában közös konferenciát is fognak tartani.

Gyilkos oszlopok: ölyvek és sasok az áldozatok közt

Elkészítette éves beszámolóját a madarakra különös veszélyt jelentő középfeszültségű elektromos oszlopok felméréséről a Magyar Madártani Egyesület (MME). Az elmúlt években a hazai oszlopok alig 5%-ának ellenőrzése során már mintegy négy és fél ezer áramütött madártetem került elő.

Több mint 80 műholdas nyomkövetővel ellátott védett madarunk követhető már az interneten

A kutatók és a nagyközönség számára is elérhetővé vált a műholdas nyomkövetővel ellátott ragadozómadarak és gólyák valós idejű követésére alkalmas webes felület. A nemzetközi összefogásban megvalósult programban jelenleg négy faj több mint nyolcvan egyedét követhetjük nyomon akár otthoni számítógépünkről a www.satellitetracking.eu oldalon.

Oldalak

Feliratkozás parlagisas.hu RSS csatornájára
Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved