Élő közvetítés indult egy parlagisas-fészekből a HELICON LIFE+ program gondozásában

A világon először követhetjük az interneten élőben egy parlagi sas fészekben történteket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásban megvalósuló "A Parlagi sas védelme Magyarországon" LIFE+ program céljai közt szerepel a sasokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása és a nagyközönség megismertetése ezzel a nagyszerű ragadozómadárral.

Adjunk nevet a fiókának!

A "Parlagi sas védelme Magyarországon" LIFE+ program munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a legtöbb magyarországon költő parlagi sas párt. A terepen dolgozó munkatársak beszámolói alapján a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán kikelt sasfióka tojót az örökbefogadásra kiszemelt nevelőszülők befogadták saját utódjuk mellé, és mindkét fióka megfelelő ütemben fejlődik.

Zéró tolerancia a madarak illegális pusztítása ellen Európában és Észak Afrikában

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is részt vett a múlt hét során a vonuló állatfajok védelméről szóló Bonni Egyezmény és az európai, vadon élő élővilág és a természetes élőhelyek védelméről szóló Berni Egyezmény közös rendezvénysorozatán, aminek fő témája a madarak ellen elkövetett illegális cselekmények visszaszorítása volt.

Mentett parlagisas-tojásból kelt ki a fióka

A parlagi sasokat nem csak a mérgezés és egyéb illegális emberi tevékenységek veszélyeztetik. Ez a nagytermetű ragadozó más madárfajokhoz hasonlóan igen érzékeny a zavarásra, különösen a költési időszakban. Sajnos ebben a kritikus periódusban akár a már lerakott tojásokat is elhagyják, amennyiben nem érzik biztonságban a fészket. Emiatt a fiókák kikeléséig a faj megőrzésével és kutatással foglalkozó kutatók is csak nagy távolságból, erős nagyítású távcsövekkel figyelik a sasok viselkedését.

Újra repül Vihra, méreg végzett Danival

Röpképtelen parlagi sast találtak Békés megye déli részén a múlt héten. A helyi vadászok és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak közös akciójának köszönhetően sikerült a madarat befogni és állatorvosi ellátásban részesíteni a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A gondos ápolásnak köszönhetően a fokozottan védett parlagi sas felépült és készen áll rá, hogy visszaengedjük a természetbe. 

Párt talált és fészket rakott Rudolf, a mentett parlagi sas!

Igazi sikertörténet a hazai madármentésben! Rudolf, a súlyos mérgezésből felgyógyult parlagi sas az elengedését követően párba állt egy fiatal tollruhás parlagival. További örömre ad okot, hogy a heveny mérgezés, a kezeléssel járó stressz és a közben elveszített értékes idő ellenére néhány napja már költésbe is kezdett a madárpár!

Jászság fenntartási terv

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2012-ben indította el ”A parlagi sas védelme Magyarországon” (LIFE10NAT/HU/019) c. projektjét, amelynek keretében természetvédelmi szakértőket bízott meg a jászsági Natura 2000 területek közé tartozó Jászság Különleges Madárvédelmi Terület (HUHN10005) Natura 2000 fenntartási tervének kidolgozásával.

Oldalak

Feliratkozás parlagisas.hu RSS csatornájára
Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved