Sasok nyomában a Balkánon

2014 novemberében kettős céllal indultunk a Nyugat-Balkán országainak bejárására. Kapcsolatot létesíteni több ország madárvédőivel, hogy képet kapjunk egyes területeken mennyire jelentős a ragadozómadarak mérgezése és a parlagi sasok téli időszakban milyen valószínűséggel kerülhetnek bajba itt, másrészt az Izsáki Madárvárta és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület által most már 12 éve szervezett sitkekutató táborok éves munkájának lezárását segítettük.

A saskeresésünk célja volt személyes tapasztalatokat szerezni a Magyarországon műholdas jeladóval felszerelt parlagi sasok által Albániában és Macedóniában használt területeketről, és egyeztetni a helyi partnereinkkel a mérgezés helyi problémáiról. A legfontosabb feladat az volt, hogy kísérletet tegyünk a 2014-ben a Zempléni-hegységben megjelölt „Berci” nevű sas megkeresésére, amely ekkor már néhány hete nem adott jelet, és utoljára Macedóniából sugárzott, így félő volt, hogy itt elpusztult. Emellett a korábbi években Magyarországon jelölt parlagi sasok közül ezeken a területeken telelt „Vasvári”, illetve Észak-Afrikát is átszelő utazásai kezdetén „Gabi” nevű madarunk is. Emellett jelenleg is itt tartózkodnak a 2013-ban Macedóniában magyar szakemberek által megjelölt „Viktorija”, „Filip” és „Jana” nevű parlagi sasok.

Látogatásunk első állomása a Neretva folyó deltája volt, ahol az éves kutatótábor felszereléseit szedtük össze, innen Montenegrót vettük célba és egy napot töltöttünk a Montenegrói Madárvédelmi Egyesület Munkatársaival az Ulcinji sólepárló telep környékén. Ezen a területen az illegális lelövés óriási problémát jelentett a vízimadarak és a ragadozómadarak számára 15 évvel ezelőtt. Szerencsére az önkéntesek kitartó munkájának és a jobb szabályzásnak köszönhetően sikerült ezt a problémát a minimálisra visszaszorítani. A kollégák információi szerint az országban a mérgezés nem kiterjedt probléma. Egyetlen konkrét esetet tudtak felsorolni, amikor két fakókeselyű esett a mérgezés áldozatául.


Ulcinj sólepárlói a hegyek között (Fotó: Halmos Gergő).

Következő állomásunk Észak-Albánia volt, ahol néhány napos munka után lezártuk az első madárgyűrűző tábort a területen. A napokig tartó, folyamatos saskeresés alapján megállapíthattuk, hogy a régió a szirti sasok kedvelt élőhelyee, a sík területből kiemelkedő sziklákon pihennek, és innen árnak ki a  mezőgazdasági területekre táplálkozni. Az időszak alatt egy fiatal parlagi sast is megfigyeltünk. Albániában jelenleg két évre betiltották a vadászatot, ami az előző időszakban korlátozás nélküli óriási madárpusztítást eredményezett. Ennek ellenére azért nem teljesen szűnt meg az illegális lelövés, így valószínűsíthetőleg a ragadozó madarak számára ez a legjelentősebb veszélyforrás az országban. Mivel az állattartás jelenleg is igen kiterjedt az országban, és a családok minden eszközzel próbálják megvédeni vagyonukat, információink szerint a mérgezés eszköze is elterjedten használt, de adatok ennek kiterjedéséről és az érintett ragadozómadarakról nincs.


Kilátás a hegytetőről az albániai Velipoje közelében
(Fotó: Halmos Gergő).


Fiatal szirti sas (Fotó: Halmos Gergő).

A munka lezárásával közép-Albánián keresztül Macedóniába vettük az utunkat. Az ország középső területei kevésbé alkalmasak a sasok telelésére, de keletre, ahogy a hegyek lábát elérjük, a szirti sas látványa egyre gyakoribb lesz. Mivel ez a terület a birkatartásban is kiemelkedő, ezért itt valószínű a mérgezés és lelövés magas aránya.

Macedóniába érve a „Berci” nevű műholdas jeladós sas nyomában jártunk. Ekkor társunkká szegődött Emanuel Lisichanets, a a parlagi sasok védelmét koordináló, macedón Aquila egyesülettől. A műholdas jeladó által kijelölt terület a pelagóniai fennsíkra tekintő hegyláb volt, ami kitűnő kiülőhely a sasok számára. A sziklás hegyoldalt öten több órán keresztül részletesen átkutattuk, azonban sem a sast, sem a jeladót nem találtuk meg. Ez azért jó hír, mert  így szinte biztos, hogy a jeladó romlott el, a sas pedig életben van. Ezen felül a jeladó által kijelölt terület a helyi kollégák számára is új információt szolgáltatott arról, hogy a pelagóniai síkot a telelő parlagi sasok használják, így a későbbiekben érdemes szemmel tartani a régiót ebben az időszakban. A területről nincsenek parlagi sas költési adatok, de ez a telelés is alátámasztja azt a vélekedést, hogy táplálkozóterületnek kíválóak a sík mezőgazdasági területei, és a költést valószínűleg a költőhelyek hiánya korlátozza. A síkon nagyobb fák szinte egyáltalán nem találhatóak, így egy későbbi védelmi projekt célja lehet a költőhelyek létrehozása a régióban, akár műfészkek biztosításával nagyfeszültségű oszlopokon vagy fák telepítésével és védelmével hosszabb távon.


Térkép „Berci” utolsó műholdas adataival (Forrás: satellitetracking.eu).


Kilátás a dombról - ahonnan az adó az utolsó jeleket adta – a Pelagóniai síkra
(Fotó: Halmos Gergő).

Utunk innen Macedónia fő parlagi sasos területére vezetett Veles régiójába. Itt található az ország összes, 25–27 költőpárjának a territóriuma. A fészkek elsősorban magasfeszültségű oszlopokon találhatóak, műfészek alapokon, illetve kisebb részben fákon. A téli időszakban a sasok egyik legfontosabb gyülekezőterülete a Veles melletti szeméttelep és környéke. A régió eleve gazdag zsákmányállatokban, több költőterritórium is található kis távolságra, és télen a szeméttelepre kihordott vágóhídi hulladék folyamatos táplálékellátást biztosít a fiatal parlagi sasok számára. A terület kiemelt jelentőségét számos műholdas jeladóval felszerelt parlagi sas adata is alátámasztja.


A híres szeméttelep Veles határában (Fotó: Halmos Gergő).

Innen az utunk már hazafelé vezetett. Megállapítottuk, hogy a régió sok feladatot ad még a természetvédőknek és szükség van arra, hogy a helyi kisebb madárvédelmi szervezetek fejlődését a jövőben lehetőségeinkhez mérten egyre inkább segítsük.

 

Halmos Gergő

 

 

jordan shoes for sale outlet black

Copyright 2003–2019. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved