Élő közvetítés indult egy parlagisas-fészekből a HELICON LIFE+ program gondozásában

A világon először követhetjük az interneten élőben egy parlagi sas fészekben történteket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásban megvalósuló "A Parlagi sas védelme Magyarországon" LIFE+ program céljai közt szerepel a sasokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása és a nagyközönség megismertetése ezzel a nagyszerű ragadozómadárral.

Az élő közvetítés nem csak az érdeklődő laikusok, hanem a biológusok és természetvédelmi szakemberek számára is felbecsülhetetlen értékű információforrást jelent. Soha nem látott részletekkel szolgálhat a táplálkozási szokásokról és a fiókanevelésről. Egy esetleges vészhelyzetben pedig a lehető leggyorsabb reakciót biztosíthatja. Külön érdekesség, hogy a kamera éjszaka is működik, ezért a sasok eddigi ismeretlen éjszakai viselkedését is tanulmányozhatjuk.

A parlagi sas világszerte veszélyeztetett faj, az Európai Unió egyetlen jelentős állománya a Kárpát-medencében, elsősorban hazánkban található. Az állomány azonban kicsi és sérülékeny. A hazánkban a ragadozó madarak ellen elkövetett bűncselekmények száma pedig egy nagyságrenddel felülmúlja az összes környező országét. Az MME nyilvántartása szerint 2000 óta 176 sas esett mérgezés, lelövés vagy fészekpusztítás áldozatául!

A kamera élő képe a honlapunk 'WebCam' oldalán követhető.

 

Köszönetnyilvánítás:

A HELICON LIFE+ program munkatársai köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik hozzájárultak a világon egyedülálló közvetítés létrejöttéhez:

Magyar Csaba és Kuti Géza (MediaBay), Szládek Gergely és Szládek István (Abwind.hu), László Deim, Juhász Tibor (HNPI), Nehézi László, Both Gergő és Schwarz Gábor (Ustream), Németh László valamint a természetfilm.hu csapata

Online UA Air Max 97 Undefeated Black Grey Green Red Sneakers Sale, Discount UA BASKETBALL Online

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved